Bemutatkozás

Polgármesteri köszöntő
Rövidfilm Nyíracsádról

Hírek

„Megmozdult a föld!”

Tasó László államtitkár díszpolgári címet kapott Nyíracsádon a forradalom tiszteletére rendezett ünnepségen


Településünk önkormányzata és intézményei, a Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola tanulói és pedagógusai október 21-én a kora délelőtti órákban közösen emlékeztek az 1956-os forradalom hőseire. A megemlékezésnek a művelődési ház adott otthont, ahol Sándor Edit intézményvezető köszöntötte az ünneplőket, majd Czirjákné Szabó Katalin iskolaigazgató helyettes ünnepi gondolatait figyelte feszült figyelemmel a zsúfolásig megtelt terem hallgatósága.
Fohász a magyarokért
Az ünnepi beszédet követően Kedves Györgyné Zilahi Enikő pedagógus vezetésével az általános iskola tanulói pezsgő forradalmi hangulatot varázsoltak a színpadra, ahol a 60 évvel ezelőtti események keltek életre egy-egy jelenet, dal és vers által. A közönség átérezhette a rögtönítélő bíróságok, a börtönök hangulatát, a diktatúra kegyetlenségét, a kivándorlás megható pillanatait és a forradalom pezsgő, magával ragadó áradatát is. A műsort követően Kedves György nyíracsádi pedagógus, zeneszerző, a forradalom tiszteletére írt, Fohász a magyarokért című dalát hallgathatta meg a több száz fős ünneplő tömeg.
Elismerés a hűségért
A műsort követően díszpolgári cím adományozására került sor. Az önkormányzat képviselő-testületének döntése alapján a megtisztelő címet idén Tasó László államtitkár úr kapta, aki magánemberként, országgyűlési képviselőkén és államtitkárként is évtizedek óta szoros kapcsolatot ápol a településen élőkkel, és sokat tett Nyíracsádért. Államtitkár úr érdemeit Veres Istvánné alpolgármester méltatta, a díszpolgári címet dr. Nagy János polgármester adta át. Ezt követően Tasó László mondott köszönetet az elismerésért, méltatva a település eddigi díszpolgárainak érdemeit is. Az ünnepség a Szózattal ért véget Nyíracsádon. KGYZE



További képek itt!
 

<< vissza az előző oldalra

Képgaléria

Videótár

A videótár megtekintéséhez kattintson a részletekre!

részletek..

Oldalajánló

Facebook