Bemutatkozás

Polgármesteri köszöntő
Rövidfilm Nyíracsádról

Hírek

„Szóló kő” került a templom falára

A településen eddig szolgáló görögkatolikus papok emlékére avattak emléktáblát a görögkatolikus templom udvarán

Október 31-én este a Nyíracsádon eddig szolgálatot teljesítő görögkatolikus papokért imádkoztak a hívek a görögkatolikus templomban. A szertartáson a helyi születésű, főtisztelendő Szabó Tamás, nyíregyháza-örökösföldi parókus hirdette Isten igéjét. – Szóló kő kerül most a falra 32 pap nevével. Ezek a papok azt tűzték ki életük céljául, hogy mi áldottak lehessünk. Ezért mi hálával tartozunk nekik. Nem a jótetteiket soroljuk és értékeljük, hisz az a Jóisten dolga. Mi azzal adunk hálát, hogy imádkozunk – hangzottak Szabó Tamás szavai.
Áldás a szolgálatért
A szertartást követően a hívek a templom udvarára vonultak, ahol Szabó Tamás megáldotta az emléktáblát, melyen az 1700-as évek végétől napjainkig szolgáló 32 pap és segédlelkész neve olvasható. Az áldást követően dr. Nagy János polgármester helyezte el a tisztelet koszorúját és az emlékezés mécsesét az emléktábla alatt. KGYZE


További képek itt!

<< vissza az előző oldalra